single image

Multifokális szemüveglencsék

Mire és kinek jó a multifokális vagy más néven progresszív lencse és miért szeretik annyira azok, akik már kipróbálták?

Aki rövidlátó, az a tőle messze eső tárgyakat csak homályosan, a közelieket viszont tökéletes élességgel látja. Ennek kétféle magyarázata lehetséges: az egyik, hogy a szem törő ereje erősebb a megszokottnál, ennek ellenére a tengelyhossza átlagos, a másik pedig, hogy a szem törő ereje normális, és a szemtengely mérete haladja meg a normát.

A távollátók messzire látnak tökéletesen, de a könyvolvasás már nehézségeket okoz, mert minden összefolyik a szemük előtt. A távollátás fénytörési hiba, amit az a jelenség okoz, hogy a szem tengelyhossza átlagos, de törő ereje kisebb a megszokottnál vagy fordítva. A presbyopia vagy más néven öregszeműség, szinte mindenkit érint egy bizonyos kor után. Ennek tüneteként jelentkezik szemünk alkalmazkodó képességének romlása.

Lehet, hogy fiatalon olyan volt a szemünk, mint a sasnak, ám idővel – jellemzően 40 éves kor felett – elfárad: akár egy méterről is el tudjuk olvasni az újságot, de ahogy közelebb hozzuk magunkhoz, a betűk elmosódnak. Egy idő után pedig távolra is elkezdünk homályosan látni és akkor már mindegy milyen messzire kerül az újság tőlünk. 

És itt jön képbe a multifokális szemüveg!

Ezek a szemüvegek több fókusszal rendelkeznek. Egy bifokális szemüveg esetén 2 fókuszpont válik tisztává, de közte egy éles ugrás következik be, míg a multifokális szemüveg többfókuszú, így ez áll a legközelebb a tökéletes látás leképezéséhez. Számtalan fókuszponttal rendelkezik, így egyetlen lencse képes változtatni fokozatosan a törőerőt és a dioptriát.

A multifokális lencsét használhatjuk olvasásra, vezetésre, tévénézésre és számítógép használtra. A legkényelmesebb és a legjobb felhasználói élményt adja, nem akasztja meg a napi rutint a folyamatos szemüvegcsere és keresés, viselése közben pedig csak annyit veszünk észre, hogy tökéletesen látunk közelre, távolra és köztes távolságokra is, a fókuszváltás pedig teljesen észrevétlen.

A progresszív lencséknek ma már igen széles választéka áll rendelkezésre és bizony ezek között is hatalmas különbségek vannak! A Hoya csúcskategóriás lencséje, a Hoyalux iD Myself a progresszív lencsék királya, ami olyan szintre emelte ennek a típusú lencsének a teljesítményét, tudását és az általa nyújtott komfortérzetet, ami páratlan a piacon.

A Hoya személyre szabott multifokális lencséinek jellemzői

  • Éles, tiszta képérzékelés minden tevékenység közben
  • Megerőltetés nélküli fókuszváltás a közeli és távoli látómezők között, így nem fárad a szemünk
  • Állandó stabil látómező, vezetés, olvasás és a digitális eszközök használata közben is
  • Kevesebb imbolygásérzés. Nincs ún. hinta-effektus, vagyis a torzító hatás egész minimálisra csökken. Ennek eredményeként nincs bizonytalanság érzésünk, nem szédülünk, és jelentősen gyorsabb a megszokási folyamat.
  • Könnyű megszokni. Intelligens, ami azt jelenti, hogy viselője összes igényét, fiziológiai és anatómiai sajátosságait figyelembe veszik készítésénél. A lencséket 100%-ban a viselőjének igényeihez igazítják.

Látogasson el hozzánk a Szabolcs Optikába, hogy megismerje a Hoya multifokális lencse kínálatát és segítünk kiválasztani az Ön igényeinek leginkább megfelelőt!


Keressen fel minket!

 









 

Fizetési módok


Mastercard

VISA

Nyitva tartás


Hétfő  9-15

Kedd  9-15

Szerda  9-15

Csütörtök  9-15

Péntek  9-15

Szombat  ZÁRVA

Vasárnap  ZÁRVA

A weboldalunkon cookie-kat használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk! Olvasd el az adatvédelmi tájékoztatót!